Egyelőre az idei szezon is a Manchester United szenvedéséről szól Angliában. A csapat első négy meccsen bemutatott (1-2, 1-1, 0-4, 0-0) teljesítményét még lehetett magyarázni a rengeteg, egyébként tényleg kulcspozícióból hiányzó sérülttel, de amit a hétvégén bemutattak az újonc Leicester ellen, az már tényleg elgondolkodtató.

Mármint abból a szempontból, hogy akkor most tényleg olyan nagyot húztak-e Louis van Gaal megszerzésével.

A hollandot ugyanis ezúttal taktikailag verték meg, nem is kicsit. A tettes az eddig inkább lesajnált, mintsem túlsztárolt Nigel Pearson volt, ráadásképp pedig az is kisült, hogy a Unitednek B-terve sem nagyon van. Oké, hatvan percig jól játszottak, kezükben volt a meccs, de miután (egyébként vitathatatlan, hogy jó néhány, enyhén szólva is részrehajló bírói ítéletnek köszönhetően) a Leicester feltámadt, momentumuk sem volt. Van Gaal nem tudott belenyúlni a meccsbe, rosszkor, rosszakat cserélt, a hitehagyott manchesterieket meg úgy csontozták ki, ahogy emberemlékezet (853 PL-meccs) óta egyszer sem. De nézzük sorjában.

A hazaiak nem kezdték rosszul a bajnokságot, első négy meccsükön csak a "kés a vajban" üzemmódban szuperáló Chelsea ellen kaptak ki, és szépen megszorongatták az Arsenal, valamint az Everton tökeit is. Michael Cox, az angol sajtó taktikai mindenese már a meccs előtt megírta, hogy komoly erőpróba vár a Unitedre, és, hogy a Leicester ellen nyoma sem lesz a QPR ellen látott sétagloppnak.

Igaza lett.

Kezdődött mindjárt azzal, hogy Pearson alaposan felkészült a United alapjátékából. A tökéletes alkalmazkodás jegyében szinte teljesen kicserélte a középpályáját, a Stoke elleni (egyébként győztes) kezdőcsapatából Mahrezt, Kinget és Schluppot is kidobta. Helyette összerakott egy gyémántot, amiben Cambiasso volt a szűrő, Nugent a visszavont csatár, a két szélen pedig Drinkwaternek és Hammondnak jutott az ingajárat a két tizenhatos között.

A Unitedben Blind szűrt, mellette Herrera és Di María is inkább a támadások segítését kapta feladatául. A két csatár Falcao és RvP volt, de a csapatkapitány Rooney sem maradt ki, ő Mata helyét foglalta el mögöttük. A két szélsőbekk Rojo és Rafael lett, de erről kicsit később, bővebben.

A United nyugodtan, megfontoltan kezdett, és már az első percektől jól látszott, hogy nagyjából azt akarja játszani, ami a QPR ellen kiválóan működött. A taktika kulcsa Di María és Herrera munkabírása volt, mindketten sokat mozogva, a középpálya szinte minden pontját bejátszva jelentettek folyamatos passzolási opciót a társaknak.

Ugyanekkor azonban már a Leicester játékának főbb csapásvonalai is jól látszottak:

A hazaiak az első húsz percben gyakorlatilag csak a széleken jutottak el a Manchester kapuja elé, nyilván nem véletlenül: Van Gaal iszonyatosan feltolta a védelmet, Rafael és Rojo szinte szélsőket játszottak, a mögöttük megnyíló területekre pedig szakmányban lehetett berugdosni a labdát. Főleg Rojo volt nagyon bizonytalan, az oldalára kihúzódó Vardy és a felfutó De Laet nem egyszer, és nem kétszer kavarta meg piszkosul.

A United ennek ellenére uralta a játékot, a félidőben 2-1-re vezetett, Di María pofátlanul zseniális gólt rúgott, egyszóval úgy tűnt, minden rendben. A számok persze már ekkor is mutatták, hogy valami nem kerek, a Leicester pont ugyanannyit passzolt a United kapuja előtt, mint fordítva, és ez azért jelezte, hogy a manchesteriek védekezése (főleg a középpályán és a széleken) nem egy leányálom.

Az is jól látszott, hogy a United jóval nehezebben jut át a középpályán, mint egy hete, a QPR ellen - elsősorban Nugent remek védőmunkájának köszönhetően, aki szinte egy tapodtat sem mozdult el az egyébként remek Blind mellől. A holland az egész meccsen mindössze 23-szor passzolt előre, ugyanez a szám egy hete még 48 volt.

A meccs fordulópontja a második, egyébként nyilvánvalóan szabálytalan Leicester-gól volt, azzal jöttek fel a hazaiak 3-2-re. Pearson csapata már korábban is rendületlenül lövöldözte a labdákat a United szélsőhátvédei mögé, de amikor a 60. perc környékén Vardy és Ulloa rájött, teljesen nyugodtan használhatnak szabálytalan eszközöket is levegőben, elszabadult a pokol. Előbb Rafael borult fel (Clattenburg bíró szerint magától, hiszen a sípja néma maradt), majd Blackett is gyanús körülmények között tűnt el néhány előre vágott labda alól, az állás pedig pillanatok alatt 3-3-ra módosult. A United ebben az időszakban csak pillanatokra tudta megtartani a labdát, érezni lehetett, hogy, ha így megy tovább, vereség lesz a vége. Van Gaal azonban nem nyúlt bele a meccsbe, talán félt, hogy az Evans sérülése miatt korán ellőtt első cseréje miatt kifut a változtatási lehetőségekből, nem tudni. 

Clattenburg a hibás?

A Leicester brutális focit játszott az utolsó fél órában, De Laet minimum kétszer kaphatta volna meg a második sárgáját, de a gólokban főszereplő Vardy és Hammond is kitűnt könyörtelen belemenéseivel. A Leicester ellen az előző fordulókban sorrendben 16, 14, és 15 szabálytalanságot fújtak be a bírok, a United ellen sokáig tíz alatt voltak, a végére lett meg a 11. A kiscsapat első gólja előtt angliai elemzések szerint kint volt a labda, és mind a két tizenegyest megelőzte egy-egy szabálytalanság a Leicester részéről - ám ezek egyikét sem vette észre a játékvezető, Mark Clattenburg.

A 72. percben végre érkezett Januzaj (Falcao helyére), majd Di María helyett Mata is, de nem világos, hogy Van Gaal miért két pehelysúlyú támadóval akarta felvenni a versenyt az egyre fizikálisabban játszó Leicesterrel. Januzaj ráadásul nem is a saját posztján, hanem csatárként játszott, Rooney maradt az ékek mögött, Mata pedig teljesen érthetetlen módon egy az egyben Di María posztját vette át a középpályán. Persze felborították, a bíró persze nem fütyült, gól is lett belőle.

A Leicester nagyon jól ötvözte a Championshipből hozott brutális keménységet a taktikai fegyelemmel, a United viszont nyomás alatt szétesett, és az is kiderült, hogy Van Gaalnak egyelőre nem nagyon van B-terve. Az esélyesek mögötti lemaradás ugyan nem vészes (jó, a Chelsea nyilván elhúzott), de a Manchesternek egyre kevesebb ideje van összeérni, és a hibalehetőségek is végesek: egyre jobb csapatok ellen kellene valós erőt mutatni. A helyzetet nem segíti, hogy a Leicester elleni vereség vezéráldozatokkal is járt, Evans megsérült, Blackett pedig eltiltott lesz, így a jövő héten a West Ham ellen minden valószínűség szerint Rojo és Smalling kap majd szerepet a védelem közepén.

(a statisztikákat és a kiváló ábrákat ezúttal is a Statszone alkalmazás netes változatával értük el)