Pont eleget jártunk szívni Bukarestbe az utóbbi két évtizedben ahhoz, hogy az éppen aktuális román-magyar előtt mindig automatikusan ugyanaz a kérdés mardosson minket belülről. 

Ugyan, miért épp most kellene elhinni, hogy végre van esélyünk?

Megnyugtató válasz persze ezúttal sincs, sőt. Az előző körben a románok a csoportfavorit görögöket verték idegenben, mi a pofozógépnek szánt északírektől kaptunk ki itthon, papíron tehát a meccs nagyjából akkora egyes, hogy lelóg a szelvényről. A románokat régi, kipróbált, világversenyt megjárt kapitány (Piturca) irányítja, nálunk a felnőttekkel még sosem dolgozó Dárdai Pál lett az edző. A magyar csapatban alig akad topligában edződő, legalább a nemzetközi középszer szintjét megütő játékos (Szalai, Dzsudzsák, nagyon talán Stieber), a románok idegenlégiósai viszont a legjobb bajnokságokban nyomják, aki pedig otthon játszik, az az Európa Liga főtábláján hasít a Steauával.

Ehhez jön hozzá, hogy bár próbálkoztunk becsülettel, meccset 1981 óta nem nyertünk Románia ellen, Bukarestben pedig 42 éve gólképtelenek vagyunk.

Ilyen előzmények után nagyjából a tisztes helytállásban lehetne reménykedni, az érzést pedig csak erősíti, hogy nem nagyon tudható, pontosan mire számítsunk Dárdaitól. A kapitány ugyan magabiztos, és a nyilatkozatai is üdítő élményt jelentenek a Pintér-/Egervári-korszakhoz képest, de a helyzet mégiscsak az, hogy középszerű, formán kívüli játékosokkal, komoly eredménykényszerrel a háta mögött kell elutaznia egy olyan helyszínre, ahol az utolsó pár évtizedben a mostaninál jóval erősebb magyar válogatottaknak sem termett semmilyen babér.

Ami mellettünk szól, az Dárdai frissesége, profi szemlélete, nyugatias hozzállása, és a tény, hogy akárcsak az egyszeri újságíró, Piturca sem sokat tudhat az elképzeléseiről. A románok játéka ellenben nyitott könyv, és ha valamiben egészen biztosak lehetünk, az az, hogy a kapitány által vezetett stáb az utolsó centiméterig kielemezte a játékukat.

Bár a várható összeállítással kapcsolatosan a román sajtóban is nagy a vita, nagyjából egy ehhez hasonló kezdőre számítunk Piturcától:

Tankönyvi 4-2-3-1, ahol igazi kérdés csak a védelem jobb szélén, illetve a támadóharmadban merülhet fel, de ezeken a posztokon is inkább a személyeket, és nem a stílust illetően. A kapus például mindjárt egy potenciális gyenge pont, Tatarusanu ugyanis csak a kispadon ücsörög a Fiorentinában, így hiába bízik benne szinte feltétlen nélkül Piturca, simán benne van, hogy meglátszik majd rajta a meccshiány. A románok helyzetét nehezíti, hogy a második számú kapus Pantilimon sem véd rendszeresen a klubjában, Silviu Lung pedig hiába kirobbanthatatlan az Astra hálója elől, mindössze 3 válogatott meccse van eddig.

A védelemben Gabriel Tamas sérülése okozott váratlan helyzetet, így egyelőre nem tudni, kivel számol Piturca jobbhátvédben. Srdjan Luchin és Chiriches is tud játszani azon a poszton, de elsősorban mindketten középső védők, így minimum kérdéses, hogy fel tudják-e venni a versenyt egy Dzsudzsákhoz hasonló sebességű szélsővel. Középen a tolouse-i Grigore, a Ludogorecet vészkapusként (épp a Steaua ellen) BL-be segítő Moti, a Southamptonban eddig 47 percet játszó Gardos, és a korábbi Serie A-játékos Goian egyaránt bevethető, balról viszont kirobbanthatatlan Rat.

A középpálya közepét a Pintilii-Hoban kettőssel akarja majd megszállni Piturca. Innen sérülés miatt nagyon hiányozhat az egy éve ellenünk is brillírozó Bourceanu, de a görögök elleni meccs bizonyította, simán életképes a jelenlegi páros is. Előttük a Chipciu-Tanase-Maxim-Torje-Stancu-Sanmartean hatosból kap lehetőséget majd három, Piturca dolgát pedig jelentősen megkönnyíti, hogy legtöbbjük mindkét szélen, és a csatár mögött is bevethető. A sajtó többsége Chipciu-Sanmartean-Tanase felállást, eléjük pedig (Marica eltiltása miatt) Keserüt vizionálja, de azon sem lepődnénk meg, ha csatárban Stancu, a balszélen pedig Maxim kapna lehetőséget.

A románok ereje elsősorban nem az egyes játékosok egyéni képességeiben, hanem az olajozott csapatjátékban rejlik. A védelmük és a középpályás védekezésük a mi szintünkön bombaerős, márciusban a későbbi vb-döntős argentinokkkal 0-0-át játszottak, és idén eddig mindössze két gólt kaptak. A görögök elleni győzelmük alkalmával sem csináltak sokat, beásták magukat a kapujuk elé, hibátlanul védekeztek, és két kaput eltaláló lövéssel, több, mint fél órát emberhátrányban játszva is simán hozták el a három pontot. Masszívak, erősek, stabilak, és iszonyú nehéz megverni őket.

Mit vethet be ez ellen Dárdai?

A magyar kapitány sokat nem árult el taktikájáról, de annyit ki lehetett venni a szavaiból, hogy a mérkőzés egyes szakaszaiban keményen le fogjuk támadni a románokat. Ez komoly újdonság lenne a válogatottól, hiszen korábban sem Egervári, sem Pintér (de ugyanez igaz a védekezésre mindig komoly figyelmet fordító Koemanra is) nem alkalmazta állandó taktikai elemként a letámadást. Az persze most sem egyértelmű, hogy Dárdai pontosan mire gondolt, hisz a letámadásnak több különböző formáját ismerjük, ezeket pedig lehet kombinálni is, de legalább van egy kiindulási alapunk, amire építhetünk. Sok függ majd a formációtól is, de Dárdai nyilatkozatai alapján eésősorban a stílusban, és az egységes felfogásban hisz, hogy ezt milyen felállásban valósítja meg a csapat, az csupán technikai részletkérdés.

4-2-3-1: Király - Varga J., Juhász, Kádár, Korhut - Tőzsér, Elek - Lovrencsics, Gera, Dzsudzsák - Szalai

A csapatban Dzsudzsák helye biztos, ő lesz a csapatkapitány, ezt Dárdai már pénteken elárulta. Mellette valószínűleg Király, Juhász, Szalai és Tőzsér is kirobbanthatatlan, nekik vagy a nemzetközi tapasztalatuk pótolhatatlan, vagy egyszerűen elfogytak az alternatívák a posztjukon. Gera és Lovrencsics szintén jó eséllyel pályázik a csapatba kerülésre, így a kérdések nagyjából a balbekk, a jobbhátvéd, és a második védekező középpályás személyére korlátozódnak.

Előbbi posztra valószínűleg Kádár pályázna a legnagyobb eséllyel, de mivel Vanczák és Korcsmár is kisebb sérüléssel bajlódik, simán elképzelhető, hogy inkább középhátvéd lesz Juhász mellett - ebben az esetben Korhut lép előre a rangsorban, és lesz előszor tétmeccsen is kezdő a nemzeti csapatban.

A túloldalon Varga József játékára van a legnagyobb esély, de Dárdai meglepetésre Simon Krisztiánnal is jobbhátvédként számol. Mivel az újpesti szélső klubjában egyértelműen támadónak számít (mostanában még csatárt is játszik), felmerül a kérdés, miért kategorizálta volna ide a kapitány, ha nem is akarja használni. Simon gyorsasága a magyar mezőnyben kiemelkedő, a beadásainak is több haszna van, mint Varga sokszor céltalan labdáinak, de nehezen tudjuk elképzelni, hogy éppen egy létfontosságú selejtezőn debütálna új pozícióban.

Védekező középpályásként Tőzsér mellett csak Elek bevethető, esetleg Korcsmár, de ő szintén nem teljesen egészséges. Felmerült Kalmár, vagy még inkább Gera visszahúzása ebbe a pozícióba, de egyikük sem elég jó védekezésben ahhoz, hogy egy ilyen hőfokú meccsen komoly alternatívát jelentsen erre a posztra. Tőzsér mellett nemzetközi rutinja szól, de épp az észak-írek ellen bizonyosodott be, hogy ütközni nem igazán tud, és a labdakihozatalokban is hátrány lehet bántó egylábassága. Elek sokkal keményebb nála, előre is bátrabban indul meg, de külföldi sikertelensége jól mutatja, hogy a nemzetközi szinten megszokott sebességhez nem igazán tud alkalmazkodni.

Ha Dárdai tartja magát a német iskolához, és az ottani képzési rendszerben alapvetésnek számító trendekhez, akkor valószínűleg egy mélyen ülő 4-2-3-1-gyel kezdünk, nagyjából az alábbi szereposztással:

Elek és Pintér szerepe egy ilyen rendszerben kulcsfontosságú, nekik folyamatosan a védelem előtt kell őrjáratozniuk, de adott esetben a labdakihozatalokból is ki kell venniük a részüket, nehogy Gerának túlságosan hátra kelljen jönnie a labdáért. Dzsudzsák és Lovrencsics sebessége a kontrákhoz kell majd, Szalai pedig azért kiváló választás, mert a Mainzban nagyon hatékonyan vett részt az ellenfél letámádásában. Itt most is lehet szerepe, ha jó munkát végez Pintiliin, akkor a románok passzjátéka is akadozhat, mi pedig gyorsan, néhány húzásból a kapujuk elé kerülhetünk.

4-1-4-1: Király - Simon K., Juhász, Korcsmár, Kádár - Elek - Lovrencsics, Gera, Tőzsér, Dzsudzsák - Szalai

Dárdai már a bemutatkozó sajtótájékoztatóján is sokat beszélt arról, hogy a csapatnak több formációt is el kell sajátítania, így nem okozhat gondot a meccs közbeni váltás. Komoly nemzetközi meccseken ma már alapvető, hogy egy csapat védekezés és támadás között formációt vált, a 4-2-3-1 4-4-2-vé alakul, esetleg 4-5-1-gyé, és fordítva. Ehhez képzett, intelligens, és jól felkészített játékosok, valamint precízen levezetett feladatkörök kellenek, ugyanerről beszél folyamatosan a kapitány is. Ha mindezt kivetítjük a románok elleni csörtére, akkor a következő meccsképet kapjuk:

A személyek most nem olyan fontosak, Simon helyett odaképzelhetjük Vargát, Kádár szerepe pedig Korcsmár sérülésétől függ, erről volt már szó. Elek a kulcs, ő labdabirtoklás esetén visszazárhatna Korcsmár és Juhász közé, a szélső védők feljebb lépésével pedig máris 3-4-3-ban találná magát a válogatott. Tőzsér okos passzainak is több haszna lenne a kapuhoz közelebb, mint a saját tizenhatosa előterében, Gera gond nélkül irányíthatna, a széleken pedig a védők feljebb lépésével 1 a 2 elleni szituációk alakulhatnának ki. A román szélső középpályások egyébként sem védekeznek túl jól (ha Torje kezdő lesz, az ő oldalán ez hatványozottan igaz), egy ilyen váltással ráadásul meg is lepné Piturcát Dárdai.

4-3-3: Király - Simon, Juhász, Korcsmár, Kádár - Varga, Tőzsér, Elek - Lovrencsics, Szalai, Dzsudzsák

Ez a felállás is életképes lehet, pláne a letámadáshoz, cserébe viszont fel kellene áldoznunk Gerát, a csapat egyik legrutinosabb játékosát. Kérdés, megéri-e, és mivel nyer többet a csapat: ha Gera kezd, vagy ha csak csereként, adott esetben már hátrányban áll be.

A kulcs a középpálya Elek-Tőzsér-Varga hármasa: mivel előbbi ballábas, simán ki tud segíteni oldalra is védekezni, változtathatja a pozícióját, beléphet a passzjátékba, a letámadásba, segítheti a labdakihozatalokat; és ugyanez ellenkező előjellel (plusz szélsőhátvéd tapasztalattal) Vargára is igaz a túloldalon. Tőzsér szerepe megint a védelem előtti őrjárat lenne, szükség esetén akár a védővonalba is hátraléphetne, és akkor még mindig maradna előtte két ütköző Elek és Varga személyében. 

A felállás legnagyobb veszélye a képen is látszik, előfordulhat, hogy túl messze kerülnek egymástól a védekező és a támadó típusú játékosok, nem tudjuk kihozni a labdát a saját térfelünkről. Ebben segíthet a letámadás, amiben Dzsudzsák és Lovrencsics sebessége is jól használható, de Varga, illetve Elek is bizonyította már a rátermettségét hasonló szituációkban. Ha a román kapuhoz viszonylag közel tudunk labdát szerezni, akkor lehet esélyünk gólt lőni.

4-4-2: Király - Varga J., Juhász, Korcsmár, Kádár - Lovrencsics, Elek, Gera, Dzsudzsák - Nikolics, Szalai

Első, második, és sokadik blikkre is a leghúzósabb felállásnak tűnik, de mivel itthon elég komoly bázisa van a "minél több a csatár a pályán, annál veszélyesebb a csapat"-iskolának, nem zárható ki az alkalmazása. Ha Dárdai valami oltári meglepetésre emellett a formáció mellett döntene, nagyjából ez a legvalószínűbb összeállítás:

A legnagyobb kockázat a középpálya közepe, itt már csak a számbeli fölény (Hoban, Pintilii, Sanmartean vs. Gera, Elek) miatt is könnyen átszaladhatnak a románok, ami extra nyomást helyezne a Bukarestben amúgy is hagyományosan könnyen megingó védelmünkre. Bár Paulo Sousa és a Videoton bizonyította, hogy a két négyeslánccal operáló 4-4-2 is lehet hasznos védekező formáció a nemzetközi hadszíntéren, sem Dzsudzsák, sem Lovrencsics, de még a szélsőhátvédeink sem olyan stabilak hátrafelé, hogy valós esély legyen a sikeres megvalósításra. Vészforgatókönyvként, hátrányban, az utolsó húsz-huszonöt percre elképzelhető egy ilyen felállás, bár még így is valószínű, hogy Szalai és a szintén klasszikus kilences Nikolics inkább kioltanák, mint különösebben segítenék egymást.

A TOLÓDÁS által javasolt kezdő: 
Király - Varga J., Juhász, Korcsmár, Kádár - Elek  - Lovrencsics, Gera, Tőzsér, Dzsudzsák - Szalai

A TOLÓDÁS egy mobilan értelmezett 4-1-4-1-et javasol, Elek folyamatos visszalépéseivel a védelembe, és labdabirtokláskor felfutó szélső védőkkel. Ezzel elérhető lenne a folyamatos stabilitás, és úgy tudnánk konstans emberfölényt kialakítani a labda környékén, hogy közben a labdakihozatalok elméleti esélyét sem adjuk fel. Hogy ebben a rendszerben kik mellett tesszük le a garast az egyes posztokon az már személyi kérdés, de egyébként is, nem az egyéneken fog múlni, ez biztos.

Te, mire számítasz?